A bátor kisróka kalandja

Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy sűrű, zöld erdő közepén élt egy bátor kisróka, akit Ravaszdinak hívtak. Ravaszdi nem a csirkéket szerette kergetni, mint a többi róka. Őt az éjszakai égbolt érdekelte, a ragyogó csillagok tengere.

Egy este észrevette, hogy a kedvenc csillaga, Fényeske, eltűnt az égről. Ravaszdi elhatározta, hogy megkeresi. Csomagolt egy kis elemózsiát – néhány szem erdei szamócát és egy kulacs forrásvizet – és útnak indult.

Útja során találkozott egy bölcs, pápaszemes bagollyal, aki éppen egy könyvet olvasott egy faágon. "Hová sietsz, te kis vándor?" – kérdezte a bagoly. Ravaszdi elmesélte neki a bánatát. A bagoly megvakarta a fejét a szárnyával, és azt mondta: "A csillagok néha elalszanak. Keress egy hegyet, ami az égig ér, és ébreszd fel Fényeskét egy kedves dallal."

Ravaszdi megköszönte a tanágot és ment tovább. Hamarosan egy vidám sünivel futott össze, aki éppen gombákat gyűjtött a kosarába. A süni, látva a kisróka szomorú arcát, felajánlotta, hogy elkíséri egy darabon. Együtt másztak fel a legmagasabb hegyre, aminek a csúcsa a felhőkbe veszett.

A hegytetőn Ravaszdi vett egy mély levegőt, és elkezdte énekelni a legszebb dalt, amit csak ismert. A hangja szállt a szélben, és csodák csodájára, az égen lassan felragyogott egy apró fénypont. Fényeske felébredt!

A kisróka boldogan integetett a csillagának, és a süni barátjával együtt indult hazafelé, tudva, hogy a barátság és a bátorság a legnagyobb sötétséget is képes eloszlatni.